Kányabangita

Viburnum opulus · Viburnaceae

Más néven: labdacsvirágú bangita, kányabangita bokor

A kányabangita (Viburnum opulus, másik nevén labdarózsa) sűrű, lombhullató cserje, amely fehér virágzatával, ősszel vörösre színeződő levelével és díszes piros termésével is feltűnő. Teljesen fagytűrő, ezért a hazai teleken külön védelem nélkül is megél.

Fény: Teljes napsütés, Napfény vagy félárnyék
Öntözés: Közepes
Páratartalom: Mérsékelt
Hőmérséklet: 10–24 °C, min. -39 °C
Nehézség: Igénytelen
Magasság: 3–5 m

Gondozás az év során

Gondozási naptár a(z) Kontinentális éghajlathoz.

VetésKiültetésMetszésSzaporításTápoldatozásTöbb vízVirágzásBetakarításNyugalmi időszak

Aktivitás idejeNyugalmi időszakJelenlegi hónap

A kányabangita jellemzői

A kányabangita évelő, lombhullató, többszárú cserje, sűrű, gömbölyded termettel és ívelő vagy szétterülő ágakkal. Magassága általában 3–5 m, szélessége nagyjából 1,8–4 m, ezért ültetéskor bőven hagyjunk neki helyet.

Levelei átellenesek, háromkaréjosak, juharlevélszerűek, durván fogazottak, felületük ráncos, erezetük bemélyedő. Nyáron fényes sötétzöldek, ősszel pirosra, lilára és sárgára színeződnek.

Májusban és júniusban lapos, 4–11 cm széles virágzatot hoz: a kisebb termékeny virágokat nagyobb, látványos, steril virágok gyűrűje veszi körül. A virágok fehérek. A termés élénkpiros, gömbölyű csonthéjas, 7–10 mm átmérőjű, egymagvú. Íze keserű, télen is a bokron marad, a fagytól összeráncosodik.

Európában, Észak-Afrikában és Közép-Ázsiában őshonos.

Termesztés és gondozás

Fény és elhelyezés

Napos vagy félárnyékos helyen érzi jól magát, de teljes napfényben fejlődik a legszebben: ott virágzik és terem a legtöbbet. Könnyű árnyékot is elvisel.

Sűrű növekedése miatt élősövénynek is alkalmas, és jól tűri a nyírást.

Öntözés

A kányabangita egyenletesen nedves talajt szeret. Szárazabb időszakokban öntözzük, különösen júniustól augusztusig, amikor a legnagyobb a vízigénye. A szárazságot közepesen viseli, de tartós aszályban megsínyli.

Talaj

Nedves, jó vízelvezetésű, humuszban gazdag talajban érzi jól magát. Az agyagos és a vályogos talajt is elfogadja, a kémhatásra nem kényes: nagyjából 6,0–8,0 pH között jól fejlődik.

Tápanyag-utánpótlás

Tápanyagot márciusban és áprilisban, a hajtásnövekedés kezdetén adjunk neki.

Metszés

A metszést virágzás után, júniusban–júliusban végezzük. A cserje megújítása érdekében a legöregebb hajtásokat tőből vágjuk ki. Ha élősövénynek neveljük, a nyírást is ebben az időszakban érdemes elvégezni.

Ültetés

Ültetni márciusban, áprilisban, illetve októberben és novemberben lehet. Válasszunk nedves talajú helyet, és hagyjunk elég teret a bokor szétterüléséhez. Élősövénynek is ültethető.

Áttelelés

A kányabangita teljesen fagytűrő, védelemre nincs szüksége. Nyugalmi időszaka januárban és februárban, valamint novembertől decemberig tart.

Szaporítás

Szaporítható dugvánnyal, magról és bujtással. A dugványozás és a bujtás ideje június–július. Magot októberben lehet vetni.

Gyakori problémák

A leggyakoribb kártevők a levéltetvek, a bangitakéregmoly (viburnum crown borer) és a bangitalevélbogár. Betegségként baktériumos levélfoltosság, szárszáradás (stem blight) és lisztharmat fordulhat elő.

A kunkorodó, ragacsos hajtások levéltetűre utalnak: öblítsük le a növényt, vagy kezeljük szappanos oldattal. Ha a szárak visszaszáradnak, a háttérben bangitakéregmoly vagy valamelyik betegség állhat, ilyenkor vágjuk ki az érintett szárakat. A leveleken megjelenő fehér bevonat lisztharmat jele: javítsuk a szellőzést, és tartsuk szárazon a lombot.

Termés és felhasználás

A termés szeptembertől novemberig szedhető. Nagyon keserű, kis mennyiségben lekvárrá főzhető, összezúzva viszont kellemetlen szagú. A kérget (angolul cramp bark) hagyományosan görcsök enyhítésére használták, tudományos bizonyíték azonban nincs rá.

A virágok méheket és pillangókat vonzanak. A madarak megeszik és terjesztik a termést, bár gyakran csak késő télen nyúlnak hozzá.